3, Társadalmi szemlélet

A társadalom alapja a család. Igen ősi és igen bölcs mondás az, hogy: erős társadalmakat csak erős családok hozhatnak létre.

Ebből kiindulva most tekintsük meg azt a családot, amely a mai társadalmat létrehozza szerte a világon. Majd vonjunk le ésszerű következtetést vele kapcsolatban. Aztán pedig lássuk, milyen lépések szükségesek egy igazán stabil, teherbíró és erős paradicsomi társadalom felépítéséhez. Közben vegyük figyelembe az oda vezető út lehetőségeit.

Akármerre tekintünk is szét a világban: erős társadalmat már sehol sem találunk az emberi nemzetek között. Van a földön a Homo Sapiensnek 312 országa. Ezek mindegyike egy-egy társadalmat takar. Természetesen ezen túlmenően is vannak társadalmak – vagyis a szót tisztázva: szervezett rangsori rendbe rendezett élőlény-csoportok. Jelen írásomban elsősorban szervezett emberi csoportokról van szó. Tehát áttekintve ezeket az emberi társadalmakat, azt tapasztaljuk, hogy az azokat összetartani igyekvő törvények és szabályok óriási száma ellenére egyre lazulnak, gyengülnek, széthullanak. A társadalmak vezetősége mit sem törődik azzal, hogy valóban gondosan szervezze és támogassa a rábízott emberi csoportot. Elsősorban egyszerűen csak kihasználja azokat; saját hasznára tartja fenn. Szabályai egyre inkább a vezető réteg (vagy az azt fenntartó bűnöző csoportok, egyének) védelmét szolgálják. Így a társadalom nagy része gyakorlatilag csupán a fent említett elemeket szolgálja valamilyen módon. Ezt a kiszolgáló réteget nem igazán elégíti ki ez a fajta részvétel. Megfélemlített, megalázott állapota miatt csupán szenvedő alanyai annak a csoportosulásnak, amely valójában ő értük kéne, hogy létezzen. Egyre több erkölcsi, gazdasági, morális, sőt mentális szankciót helyez kilátásba, és valósít meg velük szemben annak érdekében, hogy a haramia réteg egyre jobban visszaélhessen a hatalmi beosztásával. Egy idő óta odáig süllyedtek ezek a társadalmak, hogy bizonyos rétegeket szép csendben likvidálnak, leselejteznek, vagy tudatosan nyomorba döntenek a társadalomból; azokat tudniillik, akik nem tudnak, vagy nem akarnak részt venni a bűnöző-vezetők tevékenységének támogatásában. Ezeknek a nélkülözött rétegeknek (a társadalom perifériájának) a jelenléte valójában csak teher a gazdasági elit számára. A mai társadalmakat tehát lényegében úgy erkölcsileg (a papság, ha van még), politikailag és gazdaságilag a bűnözők, szélhámosok, haramiák irányítják. Legnagyobb gondjuk, hogy az adott társadalomban minél nagyobb embertömeg fölött legyen hatalmuk; hogy aztán a nyakukra telepedve minél fényűzőbben használhassák ki azokat.

De visszakanyarodva tanulmányunk elejére, figyeljük meg, hogyan is alakulhatott ki ez a helyzet. Mint ott megjegyeztük; a társadalom alapja a család. Tehát induljunk most ki ebből.

A család férfiből, nőből és gyerekekből áll. A család feje a férj, a férfi feje a Krisztus – vagyis a papság, a papi királyság – ennek feje az Isten. A gyermekek feje a szülők. Az isteni tanítás – helyes esetben – a papságon keresztül a családfőkhöz jut, aki továbbadja azt a feleségének, majd mindketten tanítgatják mindegyre cseperedő gyermekeiket. Így válnak azok is később egészséges emberekké.

Viszont tudjuk, hogy ez a rend fölborult. A papság hatalma már réges-régen megszűnt. Így megszakadt a kapcsolat, amely az Isten és az emberi családok közt fennállt. Hamis tanítók árasztották el az emberiséget, s gyakorolnak felettük helytelen, félrevezető uralmat a saját javukra. Vakok vezetnek világtalanokat. Mivel okosabbnak látszanak az átlagembereknél, ez utóbbiak felnéznek rájuk; főleg, ha azok az ember titkos, buja vágyait támogatják, és segítik elő ostoba tanításaikkal. Az ostobák odahajlítják fülüket a kegyes hazugságokhoz, csakhogy a hiúságukat legyezgethessék velük.

A családfők helyes tanítások híján nem képesek ellátni feladatukat. Nem, hogy helyes tanítást nem ültetnek el feleségük és gyermekeik szívében, de saját maguk is csupán állati ösztönökre és titkos kéjvágyakra építik fel életüket. Legtöbb esetben a családjukat is annak vetik, rendelik alá.

Mivel a férjek nem képesek helyesen vezetni feleségüket; azok sem képesek beváltani a hozzájuk fűzött reményt. A hamis remény tudatlansághoz vezet; a tudatlanság bűnt szül; a bűn halált nemz. Nem hűségesek, nem a családjukért élnek; se szellemileg, se anyagilag nem azt nyújtják gyermekeiknek, amire azoknak szükségük van ahhoz, hogy teljes értékű felnőttekké váljanak. A nők elsősorban érzelmi beállítottságú lények. Így a vágyaikat ennek megfelelően követik. Szeretik a szépet, csillogót, édeset, romantikusat és a lelki-mentális gyönyöröket. Mivel a férjüktől ezt ritkán kaphatják meg (hisz ők sem tudják, hogyan is kell ezt megadni), ezért a családon kívül, máshol kutatnak utána. Persze csak kutatnak, hisz tartósan ebben a társadalmi szerkezetben sehol sem találhatják meg. A számukra kedves tárgyakért képesek halálra dolgozni magukat a munkahelyükön. Karriert építenek, s egyre jobban érzik magukat a munkahelyükön, mint a családjuk körében. Kötetlenül ismerkednek, flörtölnek, buliznak, hogy romantikus illúziójuk táptalajt leljen. Persze másnapra ébredve újra csak reményvesztettekké válnak. Egyre inkább eltávolodnak a családjuktól. Sokan addig mennek, hogy egyedülálló életmódot, szingli-sorsot választanak, s így szenvedik el életük legszebb részét. Pasit pasira halmoznak. Ezek megszerzése tölti ki az életüket; miközben személyes önálló egzisztenciát építenek ki maguk körül. A sok barátnő, pasi ellenére egyre magányosabbak, s minél magányosabbak, annál kicsapongóbbak. Így zárul be számukra az ördögi kör. Sok szingli gyermeket is szül egy-egy kapcsolatból, s azokat egyedül nevelik föl. Ezeknek a gyermekeknek természetesen semmi olyat nem tudnak nyújtani se szellemileg, se érzelmileg, amitől azok igazán felnőtt emberekké válhatnak. Csupán a saját életmódjukból tudják őket oktatni. Az csak még mélyebbre süllyeszti őket. Ezen férfiak nagy részéből bűnöző, a lányokból prostituált lesz, vagy maguk is szingliként tengetik életüket. Ez az egészséges társadalom számára komoly visszavető erő.

De a mai családokban felnövekvő gyermekek sincsenek rózsás helyzetben. A családfő hozzá nem értése, az anya karrierépítése következtében vajmi vékony szálú kapcsolatuk lesz azzal a közeggel, amely a társadalom szilárd támpillérévé kéne, hogy nevelje őket. Az iskolai és utcai környezet neveli fel őket. Mivel még kevesebbet tudnak az életről, mint szüleik: vágyaik egyre szertecsapongóbbak. Közös szórakozásaik elsősorban a költséges lógás vagy a korai szexuális élet. Eszményképeiket azok közül válogatják, akik csapongó vágyaiknak megvalósíthatóságának adnak hangot szavaikban, zenéjükben, tetteikben. Ezért hamar szembekerülnek előbb a szüleikkel, akik bokros teendőik miatt elfelejtik kezelni a helyzetet. Majd szembetalálják magukat a tanáraikkal, később a hatóságokkal. Észre sem veszik, és már bűnözőkké váltak. Hisz költséges lógásaikhoz lóvé kell. Ezt a ki nem épített lelkiismerettel, egy kis utcai noszogatás hatására egy-kettő meg lehet keresni a világszerte kiterjedt kábítószer- és prostitúció-hálózatban. Csak villantani kell, és már csorog is a lé

Mi tehát a teendő? Mit lehet tenni ez ellen?

Gazdasági írásaimban gyakran szólok a paradicsomi építkezésekről. A fönt vázolt problémát e világ dédelgetésével, foltozgatásával megoldani nem lehet. Ez csak egy új, paradicsomi társadalom felállításával lehetséges. Ezt pedig párhuzamba kell vonni a gazdasági és ideológiai paradicsomépítéssel.

Van a gazdasági szerkezetépítésnek egy úgynevezett kísérleti szakasza. Ez az a terület, ahol az alant felsorolt irányelveket folyamatosan bele lehet építeni a telep életébe, s azután tartósan ki kell terjeszteni a paradicsomi körülmények közé. Maguk az elvek léteznek, csupán fölismerve azokat, bölcsen alkalmazni kell.

Nézzük először az oktatási csatornát, ahol a helyes tanítás eljuthat Istentől a legalsó teremtett lényig; ez esetben a gyermekekig.

A kísérleti telep vezetősége már olyan szellemi szintre emelkedett, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy az Istentől jött tanítást minél nagyobb hatékonysággal értelmezzék, s továbbadhassák a telep tanárainak. Mivel e vezetők a Szent Iratok szisztematikus tanulmányozásából és azoknak más, ősi ihletésű irodalmakkal való összevetéséből nyerik tudásukat: a rendszer szempontjából papoknak minősülnek. Ők a megszerzett tudásukat továbbadják megfelelő oktatási rend szerint a társadalmi vezetőknek és a családoknak, családfőknek. Innen a családfők sokkal biztonságosabb információkhoz juthatnak tevékenységük, családfői hivatásuk tekintetében, mint bár akár máshonnan. Itt nyílik lehetőség arra, hogy részben helyesen irányítsák családjukat, részben helyesen oktassák felnövekvő gyermekeiket. Ahhoz, hogy ez az oktatási csatorna jól működjön, a papságnak is be kell mutatnia ezt a családmodellt, amelyet oktat. Miután pedig megértették azt a családok, meg kell követelni tőlük a megértettek betartását. A kihágásokat szankciókkal kell helyreigazítani (természetesen, ha egyéb módon – szóbeli helyreigazítás, további elmélyült oktatás –, már nem használ). A szankciókkal a revitens elemek természetes és helyes irányú vágyainak kell gátat szabni, akadályokat gördíteni. Egy egészségesen fejlődő családban egyre komolyabb felelősség birtoklása a természetes cél. A felnőttnek ugyanígy, akár gazdaságilag, akár társadalmilag vagy ideológiailag egyre többet tudván, tapasztalván; magasabb pozícióba kell igyekeznie. Ezeknek a pozícióknak vagy a felelősségvállalásnak viszont az előfeltételeivé kell tenni az erkölcsi irányelvek betartását, amelyek az adott családot vagy társadalmat valóban biztonságossá és erőssé teszik.

Itt felsorolok néhány olyan alapvető szabálytalanságot, vagy erkölcstelen magatartásformát, amely helyreigazításra szorul. Ilyen:

--a feleség vagy férj elhanyagolása;

--a gyermekek elhanyagolása úgy erkölcsi nevelés vagy gazdasági ellátás terén;

--a házastársi hűtlenség bármely formája;

--a családon kívüli gyermeknemzés vagy szülés;

--a hierarchiai rend figyelmen kívül hagyása;

--vagy a vele való szembeszegülés bármely formája;

--visszaélés a hatalom bármely megnyilvánulásával;

--a szeretet feltűnő hiánya (mind a négy fajtája);

--lopás, becsapás, hazugság;

--a szervezett oktatásról való feltűnően gyakori távolmaradás; vagy

-- az iránta megnyilvánuló érdektelenség.

Ezekre (és a még fel nem sorolt, de a Bibliában és más szent könyvekben fölemlített) a helytelenségekre és hibákra általánosan érvényes büntetéseket felsorolni nem célszerű. Épp ezeken buknak el az emberi törvények: a jogászok úgy forgatják ki a szavakat, ahogy akarják. Általános irányelvként az minősül jó helyreigazítási szándéknak, ami egyrészt segít a helytelenül cselekvőnek megfelelően látni tetteit, és ráveszi a kiigazításra; másfelől pedig a helytelen cselekedet és annak helyreigazítási módja a lehető legkisebb kárt okozza a társadalomnak vagy az adott családnak, csoportnak.

Így tehát minden tettet a megfelelő hierarchiai szinten célszerű elkezdeni kezelni (ahol keletkezett, és amire hatással van); és a helytelenül cselekvőnek az adott szinten való morális biztonságát kell, hogy megingassa. Magyarán egy bizonyos szintű bizalmat kell tőle megvonni mindaddig, míg szemléletmódja pozitívan nem változik. Szükség esetén gátolni kell az előrejutását, növekvő felelősségének kialakulását; vagy esetleg a meglévőből kell lefaragni. Anyagilag természetesen nem szabad veszélyeztetni őt (bár gátolni vagy zavarni lehet) mindaddig, míg az adott rend elemeként együttműködik. Természetesen legsúlyosabb esetben a rendszerből való teljes kizárás is szóba jöhet. De nyitva kell hagyni a kaput a visszatérni szándékozó előtt.

Nem látom értelmét, hogy erről a témáról itt részletesebben írjak, és később sem szándékozom ezt mindenféle szabályokkal és törvényekkel agyonsújtani. Ezek az irányadó elvek eléggé alkalmasak arra, hogy segítségükkel egy tökéletes paradicsomi társadalmat föl lehessen építeni.

Mindaddig, amíg a rendszer – tudniillik a Virág-rendszer – határozott körvonalat nem ölt, valamilyen formában meg kell ismertetni a környezetünkkel: a világ gondolkodni kívánó részével ezt az új-régi gondolkodásmódot, amely lehetőséget nyújt e viharos szerkezetű, instabil emberi társadalomból való kilépésre, s megmutatja az utat, ahová helyette behatolhatunk. Állítsátok meg a világot: ki akarok szállni! Meg kell fogalmazni azt a célt, meg kell határozni azt az útvonalat, amelyen végigjárva érdemes megállítani ezt a világot, s van hová belépni, az innen való kilépés után is. Valójában ezt a célt szolgálja ez a könyv, illetve ennek fősorozata: az Oiolosselôte.

Ezen túlmenően azonban ésszerű bizonyos leveleket is útjukra bocsátani, amelyek olyan gondolati vírusokat vagy ezek foszlányait tartalmazzák, amelyek feltétlenül felkeltik az érdeklődést, és lehetőséget biztosítanak ahhoz, hogy gondolkodókat gyűjtsünk magunk köré az új gondolatok táplálójául; illetve ezzel mintegy szelektáljuk is a körülöttünk működő, s életünket, világi gondolkodásunkat vezérlő csillagok sorát. Eldönthetjük, hogy későbbi építkezésünk során kik lesznek potenciális támogatóink, kik ellenzőink, esetleg ellenségünk. A semleges reakciók a gondolkodásunk tekintetében még szűz területek. Nem hatnak rájuk a vírusok. Ők majd akkor fognak reagálni, hogyha a tevékenységünk elől már semmiképp sem térhetnek ki.

Leveleinket három fő irányba intézhetjük: vallási vezetők, gazdasági vezetők és társadalmi vezetők felé. Így a hármas tagozódásnak megfelelően, a gondolkodási területük megcélzásával levelezhetünk velük.

Anyám!

Most már szeretettel gondolok Rád!

Bár volt idő, hogy másként gondoltam én.

Sötét órán jöttem öledre én.

Bú emésztette a világot, vágyat.

Arcomon könny csordogált, hogy vágyam újra él.

De hogy?

Elhagytak, s anyám, te is.

Ez éltem fontos percein magam bolyongtam célom felé,

De nem tudtam, csak féltem.

Gyakran elbuktam.

El én.

Gyűlöltem Istent.

Mit tett velünk? – kérdeztem én.

A válasz későn jött: nem, nem Ő tette ezt.

Hibásak társaim, hűtlen anyám –, gondoltam én.

Gondoltam, s emésztett ború, mart a bú.

Fák rejtekébe bújtam én.

S feketéllett életem, szürkült világom,

Kétségek közt hányódtam.

S hánytam le azt, ki jót akart.

Próbák próbákra halmozták erőm.

Ez az én életem, csak az enyém.

Hibák, mit vétettem, enyémek, mind enyém, enyém…

Féltem, míg ebben éltem én.

Megszülettem újra, s megint ölről ölre léptem én.

Szemem vakította fény, s belevakultam, belé.

A Holdra néztem, őrá emeltem szemem,

S kértem, tanítson ő.

Tanított, de nem értettem én.

Kértem a Napot, adjon tudásnyi erőt.

Adott, de eldobtam.

El én.

S akkor a bolyongás mély verméből, a kétségből

Felé üvöltöttem végre:

Tégy halált elém, s döntést belém!

Fejbe vert a gondolat: mint sziklát, ha szív üti.

Nem más a hű, a hűtlen sem Ő.

Ez az életem,

Hibám, javam s örömöm.

Ez az én utam,

Nem társamé, nem anyámé, enyém.

Küzdelmem nem karddal való;

Ez nem gyilokra vágy, gyűlölség hiába emésztené.

Küzdelmem enyém s hibáimé.

Ezt adta Istenem: hibátlanságra, de hibával teli.

Önnön vágyaim megélését helyezte belém.

Minden világ, mi körülöttem, van, engem segít.

Bár bú vagy boldogság legyen,

Mind engem segít, tanít, okít, vagy tántorít, butít.

Én döntök, hogyan élek velük vagy ellenük.

Így hát, köszönöm, anyám.

Köszönöm vigyázó szemed, őrző szereteted.

Ha élted engem búba is vetett; nem hibád.

Erényed az, hogy legyőzted csorbulásodat,

S átvittél tűzön-vízen, míg tehetted.

A te élted nem ismerhetem.

A te küzdelmed s csatád te vívod önnön lelkeden belül.

A te világod világa te vagy,

S Istened elvetheted, vagy dédelgetheted.

Én az enyémet már nagyon szeretem,

Mert Ő nyitotta fel szemem.

Ha tudsz, kérlek, támogass tovább;

Ha írsz, megmondom miben.

Csókollak téged, s családodat.

Rájuk is számítanék, ha lehet, beszélj, én mit tehetek.

A fogalmazástól meg ne ijedj;

A lelkem öntöttem így eléd,

Mely később folyammá duzzadhat, hogy megérts.

Szeretlek, s válaszolj!

Fiad: Karesz

Behatolás a rendszer ideológiájába

A varázslás célja és helye a világban

A varázslás az a tevékenység, amikor az isteni rend elemeit arra kényszerítjük, hogy a számukra meghatározott törvényeket áthágva, másként viselkedjenek. A varázsláshoz használt egyedi törvényszerűségek az isteni rend más területein, helyénvaló módon működnek. A varázslás alkalmával azonban arra kényszerítjük az illető elemeket, hogy a törvényeket variálják át a kívánt célnak megfelelően. Ha ez szavakkal, gondolatokkal történik: azt mondjuk rá, hogy hazugság. A hazugság tehát egyébként helyesen működő gondolatok, szavak, igék egymással való variálása egy kívánt cél elérése érdekében. Ha ugyanezt természeti erőkkel, tárgyakkal vagy bármely más lelki elemmel tesszük, akkor az, lelki hazugság, vagyis varázslás, tudatos szemfényvesztés, mások megvakítása, csalás, illúzió.

A varázslás célja – akárcsak a hazugságé – hatalomszerzés, helytelen hatalom gyakorlása a becsapott, megcsalt lélek, lelkek felett. Napjainkban az egyik ilyen általánosan használt eszköz a hamis értékszemlélet és a pénz. A legszélesebb körben ismert törvényrendszert építették ki ezek felhasználására. Ezen túlmenően persze még számtalan mód létezik, de mindegyik célja, hogy annak alkalmazója valamilyen jellegű hatalmat gyakoroljon mások felett.

Az ember legelőször önmagát csapja be azzal, hogy vágyakozni kezd olyan dolgok után, melyek nem őt illetik. Azt kívánja, hogy valaki vagy valami őt szolgálja. Ennek eredete az égben kezdődött, amikor az anyagi birodalom Főkérubja arra vágyott, hogy az általa felügyelt anyag, a benne működő erővel, lélekkel ne az Istent szolgálja, hanem őt; ne az Istent imádja, hanem őt. Ezt a vágyát akkor tudta foganatosítani, amikor az Isten megteremtette neki az első olyan élőlényt, akinek szabad akarata, döntési képessége, választási lehetősége, öntudata van. Ez volt az ember.

Így valójában a varázslás indítéka a vágy. Kifejezetten varázslásnak viszont ma azt tekintik, amikor valaki egy általánosan nem ismert, titkos módon borogatja fel az isteni rendet, amellyel nem átlagos, hanem abból kiemelkedő módon, látványosan gyakorolja a hatalmat a többi szokványos varázsló fölött.

Ha egy rend felbomlik, akkor egy idő után meg is semmisül. Később újra és újra megnyilvánul. Mindez addig folytatódik, míg a varázslás be nem fejeződik, s megint minden vissza nem tér az eredeti rendbe.

Tehát a varázslásnak mindaddig helye van a teremtés lelkitónusú szférájában, míg minden egyes változata nem szembesül az eredeti helyzetével, s így a Teremtő hitelt érdemlő módon tökéletes jogalappal ítéletet nem hirdet felette, s el nem törli örökre.

A koncentrálás tudománya

A koncentrálás azt jelenti, hogy összpontosítunk valamire. Azt jelenti, hogy csak arra gondolunk erősen, amire éppen szükségünk van. Az ember nem képes több dologra is hatékonyan gondolni. A védikus irodalom ennek folyamatát úgy írja le, hogy az elménkből kitakarítunk minden olyan dolgot, ami nem kell az összpontosítás tárgyához; majd a bennmaradt gondolatot az elménk közepére irányítjuk. Úgy helyezzük el, hogy előttünk legyen látható, vagy érzékelhető a két szemünk közötti tengelyvonalban. Szorítsuk gondolatunkat a két szemünk közé, szabályozzuk a lélegzetünket, és zárjunk ki az elménkből minden olyan dolgot, gondolatot, továbbá a szívünkből minden olyan érzést (dühöt, túlzott ragaszkodást, kéjvágyat), amely meggátolhat a gondolatkoncentrátum alapos megfigyelésében, feltárásában, megismerésében és felhasználásában. Addig, amíg a gondolataink és érzéseink össze-vissza kalandoznak, lehetetlen egy-egy gondolatot alaposan megfigyelni; akár kívülről, akár belülről érkezzenek is azok.

Ez a folyamat alkalmazható a tanulás, az elmélkedés és a tanultak alkalmazása esetén is. Amikor tanulunk; a leghatékonyabban összpontosítva tudjuk rögtön jól megérteni –, vagyis hozzákapcsolni a már meglévő ismeretekhez, és ott rendszerezni, helyére tenni. Miután így helyére tettük, később könnyebben megtaláljuk. Tehát a rendszerezés és a rend fenntartása is abban segít nekünk, hogy hatékonyabban tanuljunk, és a tanultakat bölcsen használjuk. Ez igaz a fizikai és az elmebeli rendre egyaránt. Az elménkben ugyanúgy visszahelyezzük a használt gondolatokat a helyükre, mint tárgyaink körében. Ez nagyban hozzásegít bennünket ahhoz, hogy egy bizonyos cél elérése érdekében gyorsabban haladjunk előre.

Az elmélkedés alkalmával a fejünkben és a szívünkben lévő rendet használjuk fel; és arra keresünk választ, hogy pontosan milyen célt kívánunk kitűzni, és azt hogyan kell megtervezni, végrehajtani, megvalósítani. Ehhez szintén szükséges az elmebeli rend; hisz a fenti kérdés eldöntéséhez igen sok gondolatra van szükségünk azok közül, amelyeket az elménkben tárolunk, és azon érzések közül, melyeket a szívünkben őrzünk.

Korábban a megismert dolgok alapján már álmodoztunk sokat. Ezek az álmok abban voltak igen nagy segítségünkre, hogy értelmezzük az álmainkban lévő gondolatainkat és a szívünkben lévő érzelmeket. Az álmaink során igyekszünk ezeket rendszerezni. Ha ezt tudatosan akarjuk végrehajtani, akkor már ott is meg kell tanulni külön-külön odafigyelni azok részleteire, és meg kell tanulnunk azok némelyikét a hatalmunk alá vonni. Meg kell tanulnunk irányítani az álmainkat – legalább azok főbb szereplőinek a mozgatásával. Ezek az irányított elemek hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy pontosan meg tudjuk határozni az abban rendszeresen vagy sűrűn ismétlődő elemeket, amelyek a vágyainkat jelentik. Ezeket kell a későbbiekben tudatosan beépíteni, szerepeltetni álmainkban. Ehhez is igen nagy fokú koncentráló-képesség szükséges – vagyis arra kell törekedni, hogy az álom zavaró részeit kizárjuk. Főleg azokat a részeket, amelyeket a félelem, a düh vagy a túlzott ragaszkodás okoz. Ezek fölött az érzések fölött meg kell tanulni uralkodni. Küzdeni kell ellenük; nem szabad megengednünk, hogy azok felszínre kerüljenek, s megzavarják gondolkodásunkat. Ez sokat segít az összpontosítás kifejlesztésében. Ha vágyainkat már tudatosan meg tudjuk határozni, akkor pontos célokat tűzhetünk ki. Ehhez kell a célirányos tanulás. Ezután pedig a meditáció útján pontos tervet készíthetünk a megvalósítás érdekében. Ehhez is jól működő koncentráló-képesség szükséges. Hogyan tudnánk egy tárgyat odébb tenni a fizikai világban, ha még csak el sem tudjuk azt képzelni koncentrált meditáció, vagyis tudatos gondolatrendezés útján.

Majd pedig, mikor meg akarjuk valósítani a kijelölt célt, akkor az elménkben jól felépített terveket kell alkalmaznunk. Ehhez kell a legnagyobb fokú összpontosítás. Ha látszik, hogy terveink működnek, akkor kifejlődik bennünk az önmagunkba vetett hitünk, a magabiztosságunk, az önbizalmunk.

Mindezeket a folyamatokat csak a fent leírt összpontosítási szisztéma révén érhetjük el, s vezethetjük életünket úgy, ahogy azt valóban szeretnénk. Ha nem így teszünk, nem összpontosítunk arra, ami a céljaink eléréséhez szükséges, akkor örökké másokat teszünk majd felelőssé azért, ami velünk történik. Másokat fogunk bántani azért, ha valami nem sikerül. Ezzel lebontjuk azokat a kapcsolatainkat, amelyek segíthetnének nekünk céljaink elérésében, terveink megvalósításában.

Hasznos táblázatok

Munkássor

--’M10’’ - munkás

--’Mav12’’ - alsó vezető

--’Mkv15’’ - középvezető

--’Mfv17’’ - felsővezető

Bérük a mindenkor érvényben lévő minimálbér %-a. 10=100%. Lehet helyileg létrehozott minimálbér, vagy teljesítménybér.

Ügynöksor a gazdaságban

-- ’a’ - felderítés 2%

-- ’b’ realizálás 1%

-- ’c’ felépítés 5%

-- ’d’ üzemeltetés 5%

-- ’e’ fenntartás 1%

-- ’f’ 1éves bónusz 1%

-- ’g’ 3 éves bónusz 2%

A % értékek az általuk termelt bevétel arányában értendők. Ez az ő jutalékuk; elszámolása: bérköltség.

-- ’h’ kommuna-vezető

-- ’i’ kísérleti telepvezető

-- ’j’ paradicsomi vezető

A %-l nem jelöltek kommunális ellátást kapnak. Ez már nem teljesítmény-arányos; hanem szükséglet szerinti.

Gazdasági költségvetés szerkezete

Költségtényező	Termelés (%)	Kereskedelem (%)	Szolgáltatás (%)
munkabér + vonzatai	30	30	50
nyersanyag	50	50	20
rezsi	15	10	10
tartalék + fejlesztés	10	5	10
nyereség	5	5	10
A befektetés megtérülése	3 év	12 hó	6hó

Ügynöksor a teremtés fényében

-- Isten és a felesége (szellembirodalom)

-- gondolat (öntudat)

-- ismeret (intelligencia)

-- tudás (elme)

--lelki birodalom

-- éter (érzékelés, hangulat)

-- mentál (érzelem)

-- kauzál (ok-okozat, logika)

-- asztrál (terv, energia)

-- matéria (anyag, megvalósítás)

Hogyan épül fel a paradicsomi gazdasági rendszer?

Történelemből tudjuk, hogy a földön az emberiség eleinte igen hosszú ideig paradicsomi körülmények között élt. Mi viszont már nyomát sem látjuk ennek. Ez a világ, amit úgy nevezünk, hogy hanyatló világ, pusztulásra van ítélve. Hogy hogyan jutott el az emberiség ilyen mélyre, most nem tárom fel: legtöbbünknek van róla valamilyen elképzelése. Idővel azonban részletekbe menően ki fogom elemezni ezt is. Itt csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy milyen összefüggést kívánok létrehozni a kettő között, és hogy mi szükség van erre.

Mivel ez a világ már nem tartható fenn sokáig, a még használható elemeit át kell menteni egy ezt követő új tavasz, egy új földi paradicsom számára. Ehhez meg kell ismerkednünk ezzel a világgal, a Paradicsommal és a közöttük lévő átmeneti elemekkel. Az Új Világ alapjait ugyanis jelen világunk tökéletes pozitívumai fogják jelenteni. Az eljövendő Armageddon alkalmával ugyanis nem az egész teremtés fog elpusztulni, hanem csak az azt szétzilálni szándékozó gonoszság és annak megtestesítői, megtestesülései, imádói, cselekvői, helyeslői fognak megsemmisülni. A világegyetem rendjét fenntartani igyekvő pozitív erők, és azok alkotásai megmenekülnek. Ahhoz viszont, hogy ez az egész emberiség számára is nyilvánvaló legyen; szükséges ezt valamilyen módon elválaszthatóvá, kézzelfoghatóvá tenni. Ezen ismeretek több létsíkú megnyilvánulásainak igénybevételével fog felépülni a jövő emberiségének társadalma.

De ezt miért épp gazdaságilag kell megalapozni?

Minden emberi közösséget (vagy más, univerzálisan elismert intelligens közösséget) három alapvető dolog tart fenn: a vallás; a gazdaság és a szervezettség. Ahhoz, hogy egy ilyen emberi közösséget fenn lehessen tartani: szükség van Annak az irányítására, aki mindezt megalkotta. Ő kiképzett a közösségekben olyan intelligens egyedeket, akik kapcsolatban vannak Vele; és az Ő oktatási, irányítási rendszerét képesek hatékony módon továbbítani a közösség többi tagja számára. Ők a próféták és a papok. Az ősi időkben valóban ők irányították az emberiséget, s így az élővilág rendje is a helyén volt. Idővel azonban a papok hatalma alábbhagyott – különböző okokból kifolyólag, amelyek természetesen a sötét hatalmak beszivárgásának volt köszönhető. Ezzel valójában az egyik oszlop a vallás hanyatlani kezdett. Többé már nem az Istentől kapták az útmutatásokat, hanem más, tökéletlen, hozzá nem értő csatornákból. Ekkor kezdődött a királyok és egyéb társadalmi vezetők önkényuralmának korszaka. Ha ezek a királyok még hallgattak a papokra (az igazi papokra!), akkor az ő városállamaik vagy birodalmaik még tündökölhettek; de már messze nem paradicsomi körülmények között.

Ezek a királyok az alattuk szolgáló, alacsonyabb szellemi szintű emberi csoportok két kasztját uralták: a kereskedőket és a munkásokat. A gonoszság további romboló hatásának következtében azonban ez az állapot is meggyengült; s így beszivárgott lassan-lassan az engedetlenség szelleme. A vezető szerepet kezdte átvenni a pénz, vagyis a pénzzel bíró, pénzzel bánó emberi réteg: a kereskedők kasztja. Egy idő után magdőlt a királyi hatalom jelentősége is, és átvette a helyét egy még sebezhetőbb, még degradáltabb emberi társadalom: a feudális és tőkés alapú polgári társadalom. Ezek egységbe tömörült szövetségei alkották az emberi kormányzatokat. A háromlábú zongorának így két lába már kitört. Az emberi társadalmak már csak egy lábon egyensúlyozhattak. A vallás és a jól szervezett központi hatalmú társadalmi szervezettség elvesztette létjogosultságát. Innen kezdve már csak a gazdaság tartja életben. Azonban a másik kettő nélkül – a vallás irányító ereje és a társadalom szervezettsége nélkül – aligha képes életben tartani egy immár több mint hatmilliárdos emberiséget (nem is beszélve a többiről). Előbb-utóbb ez is összeroppan terhének súlya alatt. A pénz akarja megvalósítani a helyes ideológiai vezetést, és ugyanez kívánja közös célban összefogni és hatékonyan, átláthatóan megszervezni az életünket is. Ugye, látnivaló, hogy mindez teljességgel lehetetlen.

A föld egyes területein persze ez az egyetlen láb is felmondta a szolgálatot, mert kirúgták alóla. Itt ugyanis már a kereskedők uralmát is kikezdték a gonosz erők, melyek már korábban is oly hatékony pusztítást végeztek az emberiség körében. Ezeken a helyeken a legalsó és legbutább emberi réteg ragadta magához a hatalmat. Ezt a társadalmi rendszert elnevezték demokráciának, vagyis népuralomnak, amely helyenként mindentől elrugaszkodva, a levegőben lógva szocialista vagy kommunista demokráciának (de inkább diktatúrának) neveztetett. Ez a társadalmi rendszer csak negyven évig tartotta magát a semmiben. Ha a környező országok nem segítettek volna a szocialista tábornak, akkor akár már be is kebelezhették volna, vagy el is pusztíthatták volna. A ma még meglévőket is a környező országok jóindulata, nosztalgiája tarja fenn. A többit társadalmilag bekebelezték (hisz összeomlottak), s visszatértek a tőkés rendszerhez, de ezt demokráciának álcázzák.

Valójában ma is a kereskedelmi szerkezetben élünk. Hisz ez az utolsó láb De már nagyon inog ez is világméretekben. Ázsiát, Afrikát és kelet-Európát már sikerült elpusztítania. De a többi terület is folyamatosan fenyegető világválság szélén áll. A pénz világszerte annyi kárt okozott az emberiségnek és a föld biotikai szerkezetének, hogy történelmi léptékben már csak napjaink vannak hátra.

Viszont most elérkeztünk a feltett kérdésünk megválaszolásához. Mivel ma az emberiség fő támpillére (vagyis most már az egyetlen) a pénz; ezért szükséges, hogy első lépésként a megvalósítandó elképzeléseinket is ezzel erősítsük meg (erre az oszlopra helyezzük az egyensúly megóvása érdekében). Így tudjuk később mintegy kiszakítani a fennálló zűrzavaros rendből s lépésenként előbbre jutni oda, ahová igyekszünk: a paradicsomi szerkezet felépítéséhez.

Továbblépésünkhöz tehát pénzre és erőteljesen dolgozó pénzforgalomra – vagyis jól megalapozott és felépített gazdasági szerkezetre van szükség.

Első lépésként természetesen egy ideológiailag jól megalapozott rendre tartunk igényt. Arra, hogy a Teremtőnktől pontos ismeretet szerezzünk múltunkról, jelenünkről és a várható jövőnkről. Az Ő segítségével hosszú éveken át építettem föl ezt a vezérlő erejű rendet (és építem ma is), amely meghatározza számunkra a teendőinket. Ezt a gondolkogásmódot kell megérteni néhány olyan embernek, akik hajlandók túllátni a mai romlott világon, és szeretnének részt venni az elkövetkezendő új világ megalkotásában.

Egy olyan tartós gazdasági szerkezetet kell felépíteni, amely képes finanszírozni a további kutatásokat, és lehetőséget nyújt arra, hogy a gyakorlatban is megalapozhassuk gondolkodásunk működését. Lehetőséget nyújt továbbá arra, hogy működés közben is felismerhessük a benne megbúvó sötét árnyakat; illetve a jól működő rendszert továbbfejleszthessük a paradicsomi szintig, és mindeközben széles körben oktathassuk úgy elméletben, mint gyakorlatban. Így lehet a jelen és a múlt értékes elemeit átmenteni egy tökéletes új világba; melyet már nem súlyt semmilyen gonosz hatalom árnyéka.

A gazdasági építkezés közben folyamatosan föl lehet építeni jövőnk vallási, gazdasági és társadalmi ideológiáját, hogy azokon, mint oszlopokon nyugodjék.